A Soproni Önkormányzat által biztosított nyári napközit a Gárdonyi Géza Általános Iskolában bonyolítják le az idén. Az amúgy is színes programokat kiegészítendő megkeresték csoportunkat, hogy tartsunk szemléletformáló előadásokat. Július és augusztus során összesen 7 alkalommal vehetnek részt kisiskolások, ahol főként interaktív módon, játékosan ismerkedhetnek meg a vakok világával. Az eddigi két találkozó mintegy nyolcvan gyerek jelenlétével vidám hangulatban telt, ahol a gyerekek kipróbálhattak tapintható játékokat, fehér botot, szaglás alapján felismerhettek illatokat. Elmondhatjuk, hogy a diákok nagyon érdeklődőek és nyitottak voltak.
Kolhauser Ildikó